Robert Tomic Zuber

18 éven keresztül dolgozott újságíróként és horvát publikációk szerkesztőjeként. Kétszer díjat nyert a horvát Journalist Society-től. Az elmúlt 8 évben főként újságírói tevékenységet folytatott a Horvát Rádió és Televízió számára. Első dokumentum filmje, a “Na stanici u Puli” volt az év legnézettebb dokumentumfilmje a mozikban. Második életrajzi dokumentumfilmje, az „An Accdental Son” elnyerte az év legjobb dokumentumfilmjének járó Oktavijan díjat a Horvát Filmnapokon. Legutóbbi filmje, a “Mila Seeks Senida” díjat nyert a Szarajevói Filmfesztiválon.Ma ő a Horvát Rádió és Televízió commissioning editorja.

Hans Robert Eisenhauer

A ZDF-ARTE commissioning editoraként és az ARTE Tematikus Estek helyettes programigazgatójaként nevéhez több mint 60 egész estés film beszerzése fűződik, többek között: az Oscar díjra jelölt Buena Vista Social Club Wim Wenders-től, a Super8Story Emir Kusturicától és az Oscar díjas Taxi To The Dark Side. A Berlini Film Alap igazgatójaként is dolgozott, az Európai Film Akadémia tagja. Ma ő irányítja a Ventana-Filmet. Oktatóként és szakértőként is dolgozik a Greenhouse-Workshop-on.

Enyedi Ildikó

1955-ben született Budapesten. 1978–1984 között tagja volt az INDIGÓ művészcsoportnak. A Balázs Béla Stúdióban rövidfilmeket készített, majd első játékfilmje, Az én XX. századom elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamerát az 1989-es Cannes-i Filmfesztiválon. 1991-ben Balázs Béla-díjat kapott. Simon Mágus című filmjéért elnyerte a Magyar Filmszemle legjobb rendezőnek járó díját. Első szerelem című filmje a miami filmfesztiválon elnyerte a legjobb rövidfilm díját, és fődíjas lett az X-Science címmel megrendezett genovai sci-fi fesztiválon is. Enyedi Ildikó a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója, az HBO Terápia című sorozatának társ-rendezője.

Vecsei Márton

Az ELTE Bölcsészettudományi Karának másodéves, Filmtudomány mesterszakos hallgatója vagyok. Filmelmélet, filmtörténet alapszakon végeztem 2013-ban. Az alapképzés során kreatív írást is tanultam, az ELTE Szerdai Szalon nevű irodalmi műhelyének alapítója, szervezője vagyok. Filmes és irodalmi érdeklődésem, tanulmányaim mellett egy blues-rock zenekar énekese, gitárosa, dalszerzője vagyok. Az első BIDF-en a moderátorok koordinátoraként dolgoztam.

Almási Tamás

Almási Tamás filmrendező és a Budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem professzora. A rendezés mellett filmjeit gyakran maga fényképezi, és gyártja. Mindezidáig több mint negyven egész estés dokumentumfilmet és több játékfilmet készített, melyeket bemutattak Európa és a tengerentúl számos rangos fesztiválján, és melyek több díjat is szereztek számára. Filmjeit a televiziók mellett mozikban is vetítették a világ különböző részein. A DocNomads elnevezésű nemzetközi mesterképzés igazgatója.

Peter Jäger

Peter Belgiumban született, jogot és filozófiát tanult. Filmes szenvedélyét követve a Benelux Theatrical Distributors and Cinema Exhibitors marketing és beszerzési igazgatója lett. 2005-ben megalapította az Autlook Filmsales-t. Ma az Autlook a dokumentumfilmek vezető globális forgalmazója. Peter az Autlook partnere és tanácsadója és a Creative Europe forgalmazási szakértője és tanácsadója, a Flamand Film Alap és a Bécsi Film Alap zsűrijének tagja, illetve filmakadémiák, egyetemek, workshopok és fesztiválok (IDFA, Berlinale, Cannes…) forgalmazási-marketing-értékesítési előadója és oktatója.

Horváth György

Filmműveltség szervező, Budapesten él.

Az 1993-as alapítású Titanic Nemeztközi Filmfesztivál alapító-igazgatója.

Óraadó tanár a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetemen és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen – Filmelemzés, Filmburleszk és Filmtörténet témakörökben.

Gigor Attila

Galambos Attila, vagy ahogy leginkább ismerik, Gigor Attila film és színházi rendező és író.

Svitlana Shymko

Svitlana Shymko független filmes Ukrajnából. Nemrég végzett rendezőként a DocNomads nemzetközi MA programjában. Filmjeit bemutatták számos nemzetközi dokumentumfilm fesztiválon az elmúlt néhány év során, így az IDFA-n és a Sheffield Doc/Fest-en. Mielőtt filmes karrierjét elkezdte, a nemekre vonatkozó tudományos területen és az újságírásban dolgozott. Szakterülete a női dokumentumfilmek.

Martina Šantavá

Martina Šantavá 1997 óta professzorként dolgozik a dokumentumfilm és egész estés dokumentumfilm készítés területén. 2000 és 2003 között az AQS társaságnál közreműködött a cseh televíziós piac számára beszerzendő megfelelő filmek előválogatásában. 2007-ben Martina csatlakozott a cseh HBO-hoz, ahol először a program összeállításban, majd producerként dolgozott a saját gyártású produkciók, különösen az egész estés filmek előkészítésén. Martina Šantavá 2012 óta kreatív producere a Cseh Televízió társadalmi ügyek, dokumentumfilmek, kulturális is nemek közötti egyenlőség produkciós csoportjának.

Eduard Moschitz

A „MAMA ILLEGAL” címû egész estés dokumentumfilm rendezôje, amelynek világpremierje az amszterdami IDFA-n volt. 2005 óta tanít a Kremsi Egyetemen “minôségi újságírás” MA programon. 1998 óta riporterként és újságíróként dolgozik az “Austrian Broadcasting Corporation” dokumentumfilmes programjában. Több mint 100 30 és 45 perces TV mûsorban kutatás, tervezés és értékelés volt a feladata. 1997 és 1999 között az Ö1 rádióállomás kulturális programjának újságírója.1996-ban újságíróként dolgozott az FM4 rádióállomáson. 1995-ben a bécsi Vöröskeresztnél vállalt civil munkát. 1994 és 1996 között különbözô osztrák magazinoknak és újságoknak írt.

Pálos György

Filmrendező és producer, különböző egyetemek előadója (Magyarországon és Hong Kong-ban), szinematográfus, forgatókönyvíró, operatőr és négy gyermek apja. Rendezett játékfilmeket és dokumentumfilmeket, több mint száz televíziós show műsort és dokumentumfilmet gyártott, és film és TV show kritikákat írt film magazinok számára, 15 éve dolgozik az International Public Television Conference-nek, betelefonálós show műsorokat vezet a független „Tilos Rádió” állomáson. Kutyájának neve Ödön.

Farkas Áron

A Budapesti Metropolitan Főiskola (régebben BKF) kameraman szakos hallgatója vagyok Medvigy Gábor és Maly Róbert osztályában. Az operatőri hivatás mellett rendezői ambícióim is vannak. Mindig is a filmet tartottam a legsokoldalúbb művészeti kifejezésmódnak. Igyekszem minden műfaj és téma iránt nyitott maradni és a világban is szeretek nyitott szemel járni.

Mike Lerner

Az Oscar-ra jelölt Mike Lerner 1988 óta készít filmeket, például: Afghan Star, Hell and Back Again, Smash & Grab - The Story of the Pink Panthers, Tierra Caliente, Pussy Riot: A Punk Prayer.

Az iparág számos díjjal jutalmazta, többek között; a legjobb dokumentum feature filmnek járó Akadémiai Díj jelölés, 7 Sundance díj, 1 EMMY, 2 Legjobb Dokumentumfilm Grierson Díj, Prix Italia, 3 Royal Television Society díj jelölés, 2 IDA Díj jelölés, és számos egyéb.

Ballagó Zsolt

Ballagó Zsolt az egri Eszterházy Károly Főiskola Mozgóképkultúra és Médiaismeret BA szakjának harmadéves hallgatója.

A filmezés számomra hivatás és szenvedély is egyben. Több rövidfilmet, kísérleti filmet készítettem már tanulmányaim során, amelyek a tanárok visszajelzései alapján jó kritikát kaptak.
Azokat a filmeket szeretem, amelyek egy egyedi szemléletmódot közölnek a világról, véleményem szerint a dokumentumfilm pont egy ilyen műfaj.
Tanulmányaim során széleskörű filmelméleti és filmtörténeti ismeretekre is szert tettem, számos filmelemzést írtam különböző irányzatok, szempontok alapján, jelenleg pedig a diplomafilmemen dolgozok.

Lakatos Róbert

Dr. Lakatos Róbert – Árpád: 1968-ban született, filmrendező és operatőr, az Erdélyi Sapienta Magyar Egyetem filmes tanszékének oktatója a romániai Kolozsváron. Filmes tanulmányait alapvetően a Lódzi Lengyel Nemzeti Filmes Iskolában végezte. Filmjei: Bahrtalo! (Good Luck!) – doku – regény, Csendország (Land of Silence) – observational dokumentumfilm, Ördögtérgye (Genius Diabolis) - rövid fiction, stb. – olyan díjakat nyertek, mint az Europa Cinemas Label – Karlovy Vary-ban, a Golden Dove Lipcsében, a Magyar Filmkritikusok Díja, a Legjobb Rövidfilm a Magyar Filmhéten, stb.

Věra Krincvajová

A bársonyos forradalom (1989-1991) idején a független Student Newspapers alapítója. Riporter és haditudósító (Litvánia, korábbi Jugoszlávia). A nonprofit szektor P.R. kampányainak együttműködő partnere (drogosok segítésére szakosodott). Az elmúlt évtizedben főleg dokumentumfilmeken dolgozott a cseh köztelevízió számára, szabadúszó dramaturg, és jelenleg a cseh televízió Film központjában dolgozik, mint dokumentumfilm főszerkesztő.

Groó Diana

Játékfilm és dokumentumfilm rendező, a Katapultfilm stúdió, a Malcah Productions és a DunaDock-dokumentumfilm mesterkurzusok és workshopok társalapítója. Díjnyertes rövid- és dokumentumfilmjei után debütált Csoda Krakkóban játékfilmjével. Második játékfilmje az UNICEF által kitüntetett “Vespa”, mely elnyerte a Legjobb Rendezői Díjat Genfben és Los Angeles-ben. Legutóbbi munkája a “Regina”, mely elnyerte a Lia Award díjat a 30. Jeruzsálemi Filmfesztiválon.

Nenad Puhovski

Nenad Puhovski első filmjét 15 éves korában készítette. Ma több mint 250 színházi, film és TV-s produkciót jegyez. Soket bemutattak és számos díjal jutalmaztak világszerte. 1997-ben megalapította a FACTUM-ot, mely hamarosan a legnagyobb és legbefolyásosabb dokumentumfilm gyártó cég lett Horvátországban. Több mint 70 dokumentumfilmet készített, melyeket. 2004-ben megalapította a ZagrebDox-t – a régió legnagyobb dokumentumfilm fesztiválját. 2009-ben elnyerte az EDN (European Documentary Network) díját „kiemelkedő hozzájárulásáért az európai dokumentumfilm kultúra fejlődéséhez”. Nenad Puhovski az Európai Film Akadémia tagja és a CILECT tiszteletbeli tagja.

Haragonics Sári

Haragonics Sári frissen szerzett diplomát a Színház – és Filmművészeti Egyetem által indított Dokumentumfilm-rendező mesterképzésen. BA Media Production diplomáját az Egyesült Királyságban szerezte 2007-ben. Azóta számtalan rövid -, és dokumentumfilmen dolgozott, mint rendező és vágó. Rövidfilmjei számos fesztiválon szerepeltek (CEU20, Álomás, Laura Lackey, Once upon a time in Hungary, Kultúrkép - Nemzetközi Dialektus Film Fesztivál, Diák fődíj).

2013-ban a Spektrumnak rendezett dokumentumfilm sorozatot Ötlettől a milliókig címmel. Jelenleg szabadúszó vágóként és dokumentumfilm rendezőként saját projecteken dolgozik.

Bollók Csaba

Bollók Csaba független filmesként kezdte pályáját. Korai rövidfilmjeit a legendás Balázs Béla Stúdióban, dokumentumfilmjeit a Duna Televízióban készítette. Játékfilmjei számos hazai és nemzetközi díjat nyertek - köztük a Magyar Filmszemle Fődíja (2007), az Év Európai Felfedezettje Díj (2007, Reykjavik), Magyarország Hivatalos Academy Award Jelölése (2009, Los Angeles). Mozgóképkészítést tanít az Eszterházy Károly Főiskolán, forgatókönyvírást a Midpoint (Central European Scriptwriting Center, Praha) workshopjain.

Papp Gábor Zsigmond

Magyar dokumentumfilmes. Az ELTÉ-n és a Budapesti Magyar Filmművészeti Akadémián végzett. Filmjei: Budapest Retro (1998), A Birodalom iskolája (2003), Az ügynök élete (2004), Balaton retro (2007), Kémek a porfészekben (2009), A szovjet levelezőpajtás (2011) és egy tévéfilm sorozat, a Ketten Párizs ellen (2015).

Heribert Schneiders

1954-ben született. Miután több munkát is elvállalt, tanulni kezdett a Gießen-i Egyetem színház és média szakán. A 80-as évek végén egy produkciós cégnél dolgozott, mint az ügyvezető igazgató asszisztense, és mint művészfilmek és dokumentumfilmek producere. 1992 óta Németországban a lipcsei MDR Televízió ’Történelem és társadalom’ szerkesztői irodájának tagja. Szakterülete az MDR, ARD és az ARTE történelmi dokumentumfilmjei, doku-drámái és korabeli egész estés dokumentumfilmjei.