„Egyszerű szavakkal nehéz kifejezni”

Gazdag Gyula mozgóképeskönyve

„Szervusz mondom a köszöntőt” – mivel mással lehetne stílusosan bevezetni Gazdag Gyula életművének még oly vázlatos bemutatását, mint első, 1968-as, Balázs Béla Stúdióban forgatott röviddokumentumfilmjének, a Hosszú futásodra mindig számíthatunk-nak felejthetetlen részletével, illetve magának köszöntőnek a címben kiemelt kezdősorával. Már csak azért is, mert a rendező is így tett: filmjének címét Kenderes község tanácselnökének autentikus köszöntőverséből idézte, amelyben ráadásul a sor kancsalrímmel kapcsolódott az elôzôhöz:

„Ünnepnap ez nekünk, hogy itt vagy közöttünk,
hosszú futásodra mindig számíthatunk.”

Komolyra fordítva: „Ünnepnap ez nekünk, hogy itt vagy közöttünk” – úgy tűnik, mégsem lehet komolyra fordítani… Nehéz elszakadni ugyanis az életmű első dokumentum- és játékfilmjeinek groteszk hangvételétől. Már csak azért is, mert oly pontosan írja le a ’68 után végképp reménytelenné váló kádárizmus bornírt abszurditását, reménytelen tragikomikumát, fokozhatatlan inkompetenciáját – s azért is, mert annyira hiányzik ez a hang napjainkból, noha volna hozzá anyag, akár az újsághírekben is, ahonnan a dokumentumfilmek ötlete legtöbbször származott. A Hosszú futásodra…, A válogatás, az Ember Judittal forgatott A határozat és A bankett tetten ért szituációi, a kamera előtti társadalmi szereplők – épp a kamera által felerősített – önleleplezô gesztusai, nyelvbotlásai, pillantásai páratlan dokumentumai egy korszaknak, ahogy nyelvhasználatuk is az. Ezért volt nagyszerű, noha első látásra talán meglepő ötlet közreadni e filmek szövegkönyvét, méghozzá valóban szöveghű formában, megőrizve nemcsak az élőbeszéd, hanem egy élőhalott, működésképtelen nomenklatúra nyelvi fordulatait is. A Képes Könyv 1968–1979 hiteles metszete Gazda Gyula művészetének, de mégiscsak metszete; a teljesség igényével a rendező mozgóképeskönyvét kell fellapoznunk.

Csak két aspektusát hadd emeljem ki ennek az albumnak! Az egyik a fenti idézetekből is kiolvasható groteszk hang, amely a dokumentumfilmekben nem a rendezőé, hanem a megörökített szituációké, s épp ezért olyan mérhetetlenül igaz és leleplező. Ez a hang a drámai konfliktust megörökítő A határozaton vagy a megilletődöttebb A banketton is átüt néha, amikor is nem tudja a néző, sírjon vagy nevessen, de még az emberi történelem fokozhatatlan tragédiájával, a holokauszttal szembesítő Társasutazásban is tetten érhető, gondoljunk csak magára a „talált” alaphelyzetre, az utazási iroda által meghirdetett társasútra – Auschwitzba. Szerzőivé a groteszk hang a korai játékfilmekben válik, a ’68-as kiábrándulást elsőként megfogalmazó A sípoló macskakőben, a szocreál operettvilágról kegyetlen szatírát rajzoló (és ezért tíz évre betiltott) Bástyasétány hetvennégyben, a nagyratörő kisszerűségnek emléket állító A kétfenekű dobban. A másik aspektus A sípoló… kapcsán már említett poszt ’68-asság. Gazdag elsô BBS-dokumentumfilmje, a Hosszú futásodra… épp 1968-ban készül, s a rendező egész életműve mintha ennek a talált groteszk társadalomképnek a kibontása volna; a reménytelenül hosszúra nyúló pangás évtizedeinek hol dokumentum-, hol játékfilmben elmesélt „magyar krónikája”, amelyen leginkább – keserűen, rosszkedvűen ugyan, de mégiscsak – röhögni kell. A határozat az első híradás az új gazdasági mechanizmus 1968 következményeként történő befagyasztásáról, A sípoló macskakő pedig már az „elveszett illúziókról” szól, mely történetet Balzac nyomán Gazdag külön is megfilmesíti, 1968 Budapestjére helyezve az eredeti regény cselekményét. Aztán a Hol volt, hol nem volt költői meséje végkép elszakad a valóságtól – ámbár, újabb groteszk jegyként a sztori egy létező jogi paragrafuson alapul. Végül a Túsztörténet drámaibb hangoltsága mintha a rendszerváltozással járó bizonytalanságról, félelemről tudósítana. Ezután a dokumentumfilmek témáját és a szakmai pályafutást tekintve Gazdag fokozatosan eltávolodik attól a tértől és időtől, amelybôl művészete táplálkozott, de teljesen elszakadni tôle – azaz tőlünk – szerencsénkre sohasem fog. Hiszen filmjeire – ha meg akarjuk tudni, honnan jöttünk, s miért tartunk ott, ahol – „mindig számíthatunk”.

Gelencsér Gábor